Ovi

Biztosan emlékeztek kedves olvasók, hogy Lizzy milyen lelkesen vetette bele magát az ovis létbe. Milyen büszkén hajtogattam, hogy nem sír, nem nyafog, imád menni…

Nos 2 hét betegség után most kedden mentünk először, és bizony zokogott. Nem sírt. ZOKOGOTT. Nem lehetett lefogni, tépte ki magát az óvónő kezéből, így a főóvónéni hátulról a két karját átkulcsolta Lizzy mellkasán, és szépen megkért, hogy távozzak.

Én hulla fehér arccal, és remegő szájszéllel távoztam.( Hőőőőős Anya)

Persze hívtam az óvónőt negyed óra múlva, állítólag megnyugodott Mici, és megnyugtatott engem is, hogy minden ok.

Mikor érte mentem jó kedve volt, és nyoma sem volt a traumának.

Másnap is sírt, de nem kellett lefogni, odabújt az óvónőhöz és a vállán szipogott.

Harmadnap(ma) is sírt, de jelentősen gyengébb kiadásban, és mikor 2 perc múlva meglestem már nevetgélt, szaladgált.

NEm lesz itt gond, tudom ezt én, de mégis az egyetlen édes gyönyörű gyermekem, akit  imádok, és akiért szétaggódom magam.

Tegnap mikor érte mentem és elémfutott nagyon meglepődtem.

Haja kócos, arca kipirult, szája maszatos volt, és egyáltalán nem az a gönc volt rajta, amit én adtam rá….rákérdezvén az óvónéni ennyit mondott somolyogva:

Waterfight….(Vízi csata)

Nevettem én is, jó volt látni hogy Lizzy egy igazi ovishoz kezd hasonlítani. Egy koszos, majszos, fűfoltos nadrágú fáradt ovishoz.

Ovi felé olyan illatú fák vannak mindenütt, hogy mindenki állandóan szimatolgatHomályos kép, de látszik a fiam…őőő…lányom piros pofija, zilált szerkójaIskola parkja, az ovisainknak külön fakerítéssel elkerített udvaruk van iszonyat mennyiségű játékkal, járgánnyal.

MA útban haza.

Ismét csak SZILVA.

Iskolai tanóra a parkban, jelentkező diákokkal.